Ha felmérést készítenénk, hogy az ipari forradalom mely feltalálói kapnak helyet a magyar szólásmondások tárában, Singer előkelő helyen végezne. A nevéhez köthető varrógép viszont eltűnőben van a háztartásokból. Elfelejtett tárgyaink témájú sorozatunk újra jelentkezik.

Ennek okáért nem kell messzire mennünk: a konfekcióruházat uralma és az elektromos meghajtású varrógépek elterjedése szükségtelenné tette a lábmeghajtású eszköz használatát. Napjainkban, az olcsó, még neves márkák esetében is az Ázsia különböző részeiben előállított ruhák ára alacsonyabb, mint az otthon varrt verziójuk anyag- és munkaköltsége lenne. Aki egyedi ruhára vágyik, esetleg a már meglévő darabot alakítaná át, érthető módon inkább a korszerűbb, elektromos meghajtású varrógépet veszi igénybe ehhez, ami felszabadítja a lábat is, és jócskán megkönnyíti a munkát.

Ennek tulajdonítható, hogy ma már csak bűbájos tárgyként tekintünk a klasszikus, fa alapzatú, dekoratív fémvázzal ellátott varrógépre, amely modern társai mellett olyan bumfordinak hat, mint a legelső számítógépek a szinte papírvékonyságú és súlyú laptopok mellett. Pedig születése idején a kor egyik legnagyobb hatású vívmányának számított, amely nagy változásokat hozott a XIX. századi otthonokba.

A varrógép ideájának első dokumentált felbukkanása az angol Charles F. Weisenthal nevéhez köthető, aki 1755-ben jegyeztette be a hímzésre szánt szerkezet tervét, ám annak kivitelezésére nem került sor. Őt követte a sorban Thomas Saint, aki 1791-ben jelentkezett nagyméretű, bőrök varrására tervezett gépével, amely felépítésében hasonló volt a Weisenthal által tervezett masinához.

A következő lépcsőfokot az osztrák Josef Madersperger jelentette, aki 1814-ben már realizálta is a varrógép-tervét. Ezt tovább 1833-ban az amerikai Walter Hunt fejlesztette, aki a tű hegyénél határozta meg a lyuk helyét, ami lényegesen egyszerűbbé és pontosabbá tette a varrást; ezenkívül a dupla szálas varrás is az ő érdeme. Érdekes mozzanat, hogy Hunt – megunván az ezzel való kísérletezgetést – felhagyott a mű tökéletesítésével, és anélkül, hogy levédette volna, eladta azt. Bár a nevek sora is vázolja, mennyi fázison, fejlesztési szakaszon ment keresztül a varrógép, az első bejegyzett gép csak 1845-ben tűnt fel, Elliot Howe nevével fémjelezve. Howe újítása volt, hogy a tű mozgását az eddigi vízszintes helyett függőlegesre állította. Modelljének számos eleme 150 esztendőn át, a mai napig továbböröklődött a varrógépekben.

A varrógépeket először a francia szabó, Bartholomew Thimmonier vetette be tömegtermeléshez az 1830-as években, egy saját öltési technikát kifejlesztve. A francia hadsereg számára gyártottak egyenruhákat üzemében, ami 1841-re már 80 varrógéppel rendelkezett. Azonban Thimmonier gyárát is utolérték az iparosodás mellékszereplői, a ludditák, akik lerombolták a baráti kölcsönökből emelt üzemet, így Thimonnier – az atrocitások miatt meghátráló befektetők miatt – felhagyott a termeléssel.

Azért is érdekes a varrógép kifejlesztőinek számbavétele, mert mára a gép összefort Singer nevével. Isaac Merritt Singer mérnökként végzett; első varrógépét 1851-ben szabadalmaztatta. Ez a prototípus sokat átvett a Howe-féle modellből, azonban lényeges újításokat is tartalmazott. Ezek közül a legszembeötlőbb a pedál bevezetése volt, melynek révén a használó keze fölszabadult, így hatékonyabban koordinálhatta magát a varrást. Az újításoknak köszönhetően a gép sokkal szabályosabb varrást produkált a manuális vagy a korábbi gépi megoldásokhoz viszonyítva. Singer sikerét látva, amely annak volt köszönhető, hogy a már meglévő fejlesztéseket tökéletesítette tovább, Howe is úgy gondolta, kiveszi a részét az elismerésekből. Beperelte Singert – méghozzá sikerrel, így Singert 1855-ben a Howe-féle gép szabadalmi jogának megfizetésére kötelezték.

Singer története azonban ezzel együtt is az ipari forradalom egyik sikersztorija. Bár először ipari célokra szánta gépeit, hamar felfedezte, hogy bizonyos átalakítással a háztartásokban is kiválóan alkalmazható. Az eladások száma rohamosan nőtt, 1871-ben már 181.600 varrógépet bocsátottak piacra. Ráadásul hitelkonstrukcióban is meg lehetett őket vásárolni, így a szerényebb körülmények közt élők is megengedhették maguknak. Nagyobb városokban hamarosan megjelentek a szervízzel, alkatrész-forgalmazással foglalkozó egységek, még zökkenőmentessé téve a házi használatot. A varrógép tömegek számára vált elérhetővé, ezzel egyidőben a ruházati tömegtermelést is lehetővé tette. Nem csak a nagy mennyiségben való gyártás vált lehetségessé, de a munkaköltséget is jelentősen visszaszorította. Ezáltal elképesztő hatással lett az öltözködési szokásokra, hisz az olcsóbban készített, nagytételben előállított ruhák tömegek számára váltak elérhetővé. Így lett a varrógép a modern kor hajnalának szimbóluma, egyúttal a fogyasztói társadalom egyik fő cikkének, a ruházatnak termelője.

A XX. század második felétől azonban a háztartásokban is átvették az elektromos hajtású gépek a klasszikus, manuális varrógépek helyét, így manapság inkább csak mint hangulatos lakberendezési kiegészítőként bukkan fel. Eredeti funkcióját vesztve, kacskaringós ornamentikájú fémvázának dekorativitásával puszta asztalként találkozhatunk vele.

(forrás: hg.hu)