Mi a közös Karl Marxban és P. G. Wodehouse kedvenc karaktereiben? Ha más nem is, de a monokli mindenképpen. De miként is szolgált ez a rejtélyes okuláré, ami manapság már csak a komikum tárgya? Elfelejtett tárgyainkról szóló sorozatunk következő írása a monokliról szól.

A monokli a későlatin 'monoculus' ('egyszemű') szóból ered, innen vette át a francia nyelv, majd a tőle átvevő angol terjesztette el a szót ilyen formájában világszerte.A monokli olyan lencse, amelyet csak az egyik szem látásának korrekciójára használnak. Áll egy lencséből és az azt körülvevő sodronykeretből, amelyhez láncot lehetett illeszteni, hogy használója a monoklit rögzíteni tudja az öltözékéhez. A lencsét a szemüregbe csippentve, a megfelelő arcizmok segítségével hordták, így tulaja keze felszabadult.

A keretbe foglalt, látást javító lencsék története egészen a 13. századig nyúlik vissza, ám a lencse használatára számos variáns fejlődött ki. Helyezhették a lencsét magára az olvasandó szövegre, illetve Y alakú keretbe illesztve a szemük elé tarthatták. A monokli első dokumentált felbukkanása igencsak romantikus: Philipp von Stosch, az antikvitások nagy szakértôje viselte Rómában az 1720-as években, hogy közelről tudja megvizsgálni az antik faragványokat és kámeákat. Az antik szépség közvetítője azonban csakhamar átnyergelt a divat világába: a 19. század folyamán a gentleman elmaradhatatlan kiegészítője lett.

Az elsô típus az 1830-as években terjedt el Angliában; ennél a típusnál a lencsét tartó keret egyszerű, vékony fémfoglalat volt. A második típus az 1890-es években vált népszerűvé, a keretet egy gondosan megmunkált, kissé kiálló résszel látták el. Ezáltal biztosabban a helyén tudhatták a monoklit, mivel vastag kerete révén kissé kiemelkedett a szemüregből, illetve így nem zavarták a szempillák sem. A szépen megmunkált monokli meglehetősen sokba került, ezért csak a tehetősek engedhették meg maguknak, hogy személyre szabott méretû és formájú monoklijuk legyen. Ez vezetett aztán a harmadik típus megjelenéséhez. Itt a lencse nem kapott keretet, ám pereme finoman recézett volt; az egyenetlen felszín biztosította, hogy stabilan bent lehessen tartani. Egyik szélébe egy apró lyukat fúrtak, hogy zsinórt lehessen fűzni belé. Ez a variáns a 20. század elején nagyon közkedvelt volt, mivel bármely szemüregtípushoz illeszkedett, és meg lehetett vele spórolni a drága, személyre szabott keretet.

„A feleség olyan, mint a monokli. Elegáns viselet, de nélküle jobban lát az ember.” A bonmot elkövetője Molnár Ferenc, és szavai jól tükrözik a közvélekedést: a monokli a magasabb társadalmi helyzet attribútuma, ám használata kényelmetlen, sőt haszontalannak is mondhatnók.

Ami a kényelmetlenséget illeti, a monokli hívei állítják, hogy a megfelelő méretű monokli viselése nem jár nyűggel, bármiféle erőlködés nélkül lehet hordani – igaz, időnkénti igazgatása egy idő után már gépies beidegződéssé válik. Az ellentábor egyik nagy érve ezzel szemben az, hogy a monokli az arcizmokat természetellenesen megfeszített állapotba kényszeríti, és elég egy óvatlanul öltött arckifejezés, hogy a monokli kiessen a helyéről. Ez bizonyos fokig igaz: egy csodálkozón magasra húzott szemöldök okozhat hasonló baleseteket. Ez egy elterjedt komikai elem számára szolgált forrásul: a komédiákban a felső-középosztálybeli angol úriemberek, akiknek attribútumává lett a monokli, egyik jellegzetes jelenete lett, hogy meglepettségükben elejtik monoklijukat. (Gondoljunk csak például a népszerű ’Csengetett, Mylord?’ Sorozat Teddy bácsikájára.)

A monokli tehát egy szinten túl tehát gátat szabott a mimikai játéknak, ez is lehetett az oka annak, hogy zord, merev arckifejezést tulajdonítottak viselése következményének. Összességében a komoly, méltóságteljes, társadalmilag is jól szituált úriemberek optikai eszközévé vált, míg a hölgyek lornyont használtak.

A monokli még az első világháborúban is népszerűségnek örvendett, itt főleg a német katonatisztek alakjához társult, ez, valamint a klasszikus korakapitalista gentleman-képhez fűződő asszociáció volt az egyik oka annak, hogy a monokli utána elég hamar kiment a divatból. A másik oknak az optometria fejlődését tudhatjuk be: az egyre tökéletesülő szemüvegek korában már értelmetlen lett volna az amúgy is inkább divatelemként használt monoklit hordani.

Persze ahogy egy tárgy a hozzá fűződő képzettársítások miatt ki tud menni a divatból, pont ugyanennek köszönheti sokszor újbóli felemelkedését is. A 20. század közepén leszbikus szcénákban ismét elterjedt a monokli használata, pont a korábban hozzá kötődő asszociációk miatt. A divat egyik elindítója volt a neves német újságírónő, Sylvia von Harden, aki Otto Dix készítette portréján is monoklival látható.

Ezek az asszociációk a mai napig léteznek: az angol szlengben a ‚monocle‘ szó arra a személyre vonatkozik, aki vagyonos (általában nem a saját erejéből), és úrhatnám, sőt környezetére nézvést tapintatlan módon viselkedik. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – a mai napig lehet új készítésű monoklit kapni. Ahogy a viktoriánus-gót elemek is – igaz, ezerszeresen transzformálva - begyűrűztek a divatba, úgy a monokli is örvendhet még akkora népszerűségnek, mint pár éve a vastag fekete szemüvegkeret.

(forrás: hg.hu)