A fröccs az utóbbi pár évben ismét reneszánszát éli – hálistennek, mondhatnók, letaszítván a sört a nyáresték hosszas kortyolgatásra szánt italainak trónjáról. A hazai fronton nem megszokott, humoros-könnyedén edukáló kampánynak hála mára többen tudnak különbséget tenni a nagyfröccs és a hosszúlépés között. De vajon a fröccskészítés hagyományos eszközérő, a szódásüvegről is ugyanilyen biztosak az ismereteink?

Hányan használunk a palacsintatészta elkészítéséhez szódavizet? Úgy tűnik – bár csak empirikus tapasztalatokra támaszkodom –, hogy egyre többen folyamodnak inkább a szénsavas ásványvízhez. Sőt, a fröccsivásnál is sokszor kompromisszumokba kényszerülünk. De hová tűnt a gyerekkorunkból jól ismert szóda, és a szódásszifon, amelybôl egy kis mindennapi rituálé volt kinyerni a vizet?

A szódavíz eretetét illetőleg fentartja magát egy közkeletű hiedelem, miszerint hungarikum, egészen pontosan Jedlik Ányos, a dinamó atyja találta fel. Valójában azonban a brit Joseph Priestley volt az első, aki széndioxiddal vegyített vizet állított elő 1767-ben. Ôt a genfi Jacob Schweppe követte a sorban, aki 1813-ban egy hatékony módszert talált fel a szikvíz ipari méretű előállítására. Ám mivel találmányát titokban tartotta, ezért a szóda olcsó és nagy mennyiségben történô gyártásának kérdése továbbra is nyitva maradt. Jedlik volt az, aki kidolgozta a szikvíz Magyarországon való olcsó és hatékony termelését – módszere révén sokkal kisebb a gázveszteség az eljárás folyamán. A szikvizet először gyógyászati célokra alkalmazta: az 1831-32-es kolera alatt a betegeknek enyhülést hozott, és savas kémhatása miatt a járványt sem terjesztette. 1841-ben Jedlik elkészíttette az első, nagy mennyiségû szikvizet termelő berendezést.

A szénsavas vizet olcsón, egyszerûen elôállító szerkezet gyorsan elterjedt Jedlik találmánya nyomán. Számos kisiparos szakosodott nagy mennyiségű szódavizet előállító berendezésekre, amit a lakosság rendszeres időnként töltethetett fel szódásüvegébe. Ez a szódásüveg üvegtesttel és csatos fémfejjel rendelkezett, a testet sodronyhálóval vették körül, a széttörést kivédendő. A hálós borítás a szódásüveg alakját nagyban hasonlatossá tette a hagyományos fonatos butellákhoz.

A szódásüveg történetének következő nagy lépése a szénsav-patronnal ellátott üveg volt: itt az üvegbe töltött vizet a patronból jövő széndioxiddal dúsították fel. Megszűnt a szódásgyűjtőtől való függés, a szódát otthon elő lehetett állítani, könnyedén és meglehetősen csekély anyagi ráfordítással. Bár a technikát még a háború előtt elkezdték kifejleszteni, a Kádár-korszakban vált elterjedtté. A házi használatra tervezett szódásszifon a huszadik század második felében szinte minden otthonban fellelhető volt. Az üvegtestet felváltotta az aluminium, a szódásszifon dizájnja is jobban alkalmazkodott a kor ízléséhez: fém helyett műanyag fejjel látták el.

A szódásüveg korszaka a palackozott ásványvizek elterjedésével áldozott le. Mivel a szikvíz eredetileg is az ásványvíz helyettesítésére szolgált, a könnyedén megszerezhető, egészségesebb – vagy legalábbis annak vélt – ásványvizek visszaszorították a szódásszifon használatát. Az ezredforduló wellness- és bio-hullámai következtében az ásványvizek még eladhatóbbá váltak – pedig a minőség számos márka esetében megkérdőjelezhető. A másik nagy probléma, amely Damoklész-kardként függ a fejünk fölött, hogy az ásványvíz-fogyasztás hatalmas mennyiségû műanyag hulladékot termel, amelynek nem megoldott az újrahasznosítása. A felvetett betétdíjas rendszer mellett a szódásüveg használatához való visszatérés is alternatívát jelenthetne, hiszen Magyarország túlnyomó részén jó minőségű, bizton iható csapvízhez juthatunk.

A szódásszifon, bár köznapi funkciójában már nem olyan közkeletű, egy más színtéren központi szerepet kapott - hála a partitrendeknek. A partik, fesztiválok alkoholvonatkozású divathullámai ugyanis legalább olyan sűrűn váltogatják egymást, mint a női ruházat trendjei. A szódásüveg is egy pár éve jött népszerűséget tudhat magáénak: a Szigeten, illetve néhány vendéglátóipari egységben több éve lehet kapni a Sarki fény elnevezésű kreációt (másnéven Russian Express), amely név lényegében szódásüvegből szénsavasan szervírozott vodkát takar. Az ital olyan sikeressé vált, hogy 2008-ban a Volt fesztivál hivatalos italává is lépett elő. És mivel előállítása nem nélkülöz egyfajta nosztalgikus elemet, rohamosan a házibulikban is elterjedt. És amíg a bárpultoknál a szénsavat nagyüzemi előállításra tervezett berendezésekkel fényezik a hangulatot, addig egyre többen kezdik vadászni a szódásüveget, hogy házilag állítsák elő a partikatalizátort. E sorok írója is, bár utoljára gyerekkorában, a nagyszülőknél látott szódásszifont, mostanában egyre több, erre vadászó ismerőssel találkozik. Megint sikerült hát továbbfejleszteni a hungarikumnak mondható készülék használatát – bár nem tudom, a szikvizet gyógycélokra fejlesztő Jedlik Ányos mennyire lenne büszke ránk.

(forrás: hg.hu)