„Egyszerüen de jól élünk/ senkivel se cserélünk” hirdette a tisztes élet dicséretét a nagyszüleim konyhája falán függő falvédő. Hasonló, egyszerű rigmusokba formált életbölcsességeket vagy humoros szöveget bizonyára sokan fel tudunk idézni, bár eredeti helyén, funkciójában manapság már csak elvétve látni. Könnyen sorolhatnánk tehát a falvédőt az elfeledett tárgyak közé – de vajon tényleg annak számít?

A feliratos falvédő valahol félúton helyezkedik el a barokk falikárpitok és a hetvenes évek egész falat betöltő, vízeséseket ábrázoló tapétái között. Eredete valóban a polgári otthonok nagy műgonddal hímzett falikárpitjáig nyúlik vissza. Ezeket a fal díszítésére, illetve a pad mögé helyezve, a fal védelmére alkalmazták. A polgári kultúra számos más eleméhez hasonlóan ez a szokás szivárgott át a paraszti otthonokba is, ahol szintén a fal védelmére kezdték használni, érthető módon leginkább a konyhában. Főként a 19. század második felétől, a sütéskor keletkező füst kivezetésével tisztább levegőjűvé vált konyhában kapott értelmet a meszelt fal fehérségét a fröccsenő zsíroktól és egyéb matériáktól megóvó falvédő. Kezdetekben egyszerű drapéria vagy deszkalap töltötte be ezt a funkciót, majd amikor a Monarchia polgári lakásaiban iparművészeti ösztönzésre elterjedt a feliratos falvédő, hamar a magyarországi polgári, majd munkás- és parasztotthonokban is feltűnt lakberendezési tárgyként.

A falvédő felépítése általában egy sémát követett: bájos esetlenségében kissé a gyermekrajzokra emlékeztető, idealisztikus életkép, amely szerelmespárt vagy a konyhában tüsténkedő háziasszonyt ábrázolt, virágornamentikával övezve. Középen vagy a rajzot keretezve kapott helyet a versbe szedett, nemegyszer helyesírási hibákkal tűzdelt, egyszerű rímpárokkal dolgozó szöveg. A versikék gyakorta nép- és műdalokból, a Bibliából, illetve a német eredeti átfordításából származnak, tartalmukat tekintve életbölcsességeket, intelmeket hordoznak, illetve érzelmes vagy humoros töltettel bírnak. Szólhatnak szerelemről, hűségről, honvágyról, a házi tűzhely fontosságáról. A fehér textilt kék vagy piros fonállal varrták ki, szár- vagy keresztöltéssel. A takaros konyhában, gazdagon terített asztal mellett sürgölődő háziasszony távoli leszármazottja a németalföldi életképeknek, amelyek szintén a szerény jólétet dicsőítették, egyszersmind magára a helyiségre is reflektáltak.

Kedves témáinak, érzelmes-humoros szövegeinek köszönhetően a falvédő eredeti szerepét csakhamar egy másik váltotta fel: a konyha díszévé lett. A háziasszonyok nagy gonddal hímezték ki a piacon kapható, kék festékkel előrajzolt textíliát, amely aztán a ház központi helyiségében hirdette készítője kézügyességét és otthonteremtő törekvéseit. Az előrajzot gyakran helyi íróasszonyok készítették – a mára tényleg elfeledettnek számító munka Parti Nagy Lajosnak köszönhetően került ismét a köztudatba, aki novellájában, majd az abból készült, Csákányi Eszterre írt „Hét nő” című darabjában állít neki emléket.

A falvédő az 1960-as évekig örvendett népszerűségnek, ekkor kezdték kiszorítani a színes nyomású papírlapok, majd az ételfotókat ábrázoló csempematricák. Ezek a dekoratív funkciót őrizték meg, és témájukban ugyanúgy az őket őrző helyiségre, a konyhára reflektáltak, az eltérő technika révén azonban elveszett a textil organikus voltából fakadó melegséget, otthonosságot sugalló jellege.

A feliratos falvédő azóta sem vált újra népszerűvé. Azonban egy érdekes fordulat révén ismét köztudatba került: egy fiatal iparművész, Pittmann Zsófia felfedezte magának, és ugyanazt az aprólékos technikát alkalmazva játszik el a műfaj sajátosságaival. Az általa készített darabok arra a kérdésre adnak választ, hogy ma milyen szövegek, témák kerülnének ezekre a lakberendezési tárgyakra. Ahogy régen is az adott közösség normái, vágyai kerültek rájuk, úgy a ma emberéréről is kiállítható egyfajta szociológiai látlelet: a ma embere nem nótából merít, hanem Zorántól, nem népszínművekből, hanem Bond-filmekből, nem angyalkákat látna a falán, hanem Zámbó Jimmyt. Kedves, humoros, a mai popkultúrához megértő szeretettel forduló művek születtek meg az iparművész kezei között. Sőt, az Ikea is felfigyelt rá, így a cég magyarországi tartózkodásának 15. évfordulójára is hímzett egy darabot. A magyar esszenciát vizuálisan egy másik multi, a McDonald’s is a falvédőben látta jónak megragadni, amikor a kétes sikerű ’Magyaros Ízeit’ reklámozta. Így kerülhetett az ezredforduló után az ódivatúnak vélt, elfeledett műfaj citylightokra és bannerekre.

A falvédő bája kortalan naivitásában rejlik, és ítéljék bár sokszor édeskésnek, sőt giccsesnek, a hozzá kötődő érzelmi töltet miatt mégis szeretjük. Valahogy úgy van ez, mint Kosztolányi írja: „Kopog- kopog a rossz, vidéki valcer/ és fáj és mély, mint egy Chopin-keringő.”

A cikk képeit az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény "Mit takar a falvédő?" című kiállításáról Maczó Balázs, illetve saját munkáiról Pittmann Zsófi bocsátotta rendelkezésünkre - köszönjük!

(forrás: hg.hu)