A Kárpát-medence most úgy néz ki, mint amiből ki van húzva a dugó | 2025. március 1.

-- A Tisza a főnök, ő a vezér, mi csak alkalmazkodhatunk hozzá

– hangzik el a Vadvízország című dokumentumfilm egy pontján, ami ezt a rég elfeledett igazságot próbálja érzékletesen bemutatni a folyó mellett élő, utolsó mohikánnak számító idős halászok és gazdálkodók segítségével.

A Bartha Máté és Illés Zsófia Szonja rendezte 27 perces film az egyike annak a négy nyertes munkának, amit a Néprajzi Múzeum MaDok-pályázatán díjaztak, és nem véletlenül. Az alkotók a fátyolos látványvilágú, melankolikus hangulatú filmben egy olyan eltűnőben lévő világot mutatnak meg a Tisza partján, amit a klímaváltozástól sújtott Magyarországon mindenkinek látnia kell. Legfőképpen azoknak, akik az árvizekben még mindig a pusztítást látják és nem a lehetőséget, és az évről évre aszályosabb időjárás idején is a Duna és a Tisza letöréséről, megrendszabályozásáról beszélnek, és győzelmet hirdetnek a folyók felett egy-egy sikeres árvízvédelmi védekezéskor – vagyis annak örülnek, hogy több tízmillió köbméter vizet engedünk ki az országból, miközben az Alföld egyes részein már félsivatagos állapotok vannak.

A Vadvízország egyik főszereplője, Földházi Péter, egy cölöpökre emelt, kiszuperált vasúti kocsiban él a Tisza partján, a Nagykörű melletti Dobapusztán. ...

A nagykörűi Tótáné Pethő Rózsa emlékszik arra, hogy gyerekkorában még alkalmazták az ártéri gazdálkodást. Ez a gazdálkodási mód volt az, ami miatt még a 19. század közepén is Európa éléskamrájának tartották a Tisza völgyét. Mint mondja, nagy büszkeség volt, ha ott valakinek földje volt, mert az számított a legjobb minőségű földnek Nagykörűn. Emlékszik a gazdag növényvilágra, ami a víz levonulása után megjelent a földeken, például a népnyelvben forrasztófűnek is nevezett fekete nadálytőre, aminek virágaival kislányként tündéreset játszottak. Bár már idős, még mindig szereti és viszi a gazdálkodást, „belemerítem a kezemet a földbe, beleszagolok és érzem az illatát, mert illata van a földnek”.

Nincs egyedül azzal a véleményével, hogy ezen a környéken a Tisza adja az életet. Ecker Tamás az árvízvédelmi töltésről mutatja, hogy

-- míg a hullámtérben minden élénkzöld és buja, a gát túloldalán, a Tiszától „megmentett” agrársivatagban sárga, barna, kiégett a föld a csapadékszegény időjárás következtében.

Tamás az egyike annak az utolsó néhány nagykörűi ártéri erdő és szántóföldi gazdálkodónak, akik a kétezres évek elején feléleszteni kívánt ártéri gazdálkodást folytatják – az 50 év körüli férfi a legfiatalabb közülük. Reggel kihajtja a hullámtérbe a birkáit, naponta kétszer, kézzel feji a tehenét, a szárnyasai a kertben szaladgálnak, a kukoricását kézzel takarítja be, az erdejéből gondoskodik a téli fűtéséről.

Azt mondja, az emberek régen együtt éltek a folyóval, várták az árvizeket, mert az hasznot hozott nekik, az újjáéledést látták benne és nem a rombolást, mint manapság. Szerinte a folyószabályozásokkal mi okoztuk magunknak azt, hogy a Tiszában az ellenséget látjuk, holott csak együtt kellene élni vele, ahogy azt régen is tették az itt élők – és ahogy azt ma teszi még néhány maradék, a filmben is bemutatott ember.

Bár a Vadvízország rekviemnek is beillene, azonban csendes reményt és követendő mintát is ad arra, hogy miképpen kellene egészségesebben kapcsolódnunk a minket körülvevő tájjal és természettel, hogyan lehetne visszatérni egy természet- és emberközelibb szabályozáshoz.

A filmet legközelebb március 13-án 18 órakor lehet megnézni a Néprajzi Múzeumban.

https://telex.hu/kult/2025/03/01/vadvizorszag-tisza-okologiai-tajhasznalat-vizmegtartas-dokumentumfilm-kritika

Válasz

Szendőfi 23 perces filmjében jól összefoglalja, hogy milyen lépések vezettek Magyarország kiszárításához, a vizes élőhelyeink 90 százalékának eltűnéséhez: a nagy folyószabályozások talán mindenki számára ismertek, de arról kevesebb szó esik, hogy az 1950-60-as években a szocialista rezsim milyen nagy elánnal állt neki a mocsaras, belvizes területek lecsapolásának, és ásatott ki több ezer kilométernyi csatornát. Ezek a munkálatok azóta is meghatározzák az alföldi területek vízhiányos állapotát, amelynek egyik mementója a fotón is látható Kondor-tó vízmércéje, ami ma egy pusztaság közepén áll.

http://netpolgar.network.hu/video/forum_vitaindito_videok__ird_a_video_ala_a_velemenyed/szendofi_balazs_eltekozolt_vizeink_rovidfilm__a_wwf_magyarorszag_szakmai_vezetesevel

Válasz

Hegyizene címmel készült el Szendőfi Balázs természetfilmes legújabb alkotása, amely a Pannon-síkság és az Erdélyi-medence között magasodó vízválasztó, az Erdélyi-szigethegység bérceinek életét, majd élet nélküliségét mutatja be. Az őstermészet érintetlen szépségét állítja kontrasztba az ember pusztításával. Filmajánló.

A természetfilmektől általában azt várjuk, hogy elvarázsol, egy számunkra ismeretlen területre csábít és mutatja be az ott található szépségeket: növényeket, állatfajokat, azok életét. A Hegyizene is megadja mindezt, ám alkotója ennél messzebbre ment, rávilágított arra a társadalmi-környezeti problémára is, amely éppen a hegy zenéjét készül elhallgattatni: az ember természetpusztító tevékenységére.

A film mesélője maga a hegység, aki női hangon avat be minket 145 millió éves múltjába, megmutatja csobogó vizeit, a Kárpát-medence legváltozatosabb karsztvidékét, amit nemcsak városi, de vidéki ember sem lát sokat. Szinte vakító a filmvásznon látható élénk zöld, és ismeretlen az autódudálások zajához szokott fülnek a hangos vízcsobogás, madárcsicsergés, békabrekegés.

A bravúros víz alatti jeleneteknek vagy épp az égből, drónkamerával vett légi felvételeknek köszönhetően testközelből láthatjuk például a vízirigó, a sebes pisztráng, a keresztes vipera, a hegyi billegető vagy épp a szirti sas életét, a természetben betöltött szerepüket.

Olyan furcsa szerzetek is feltűnnek, mint a botos kölönte, a tegzeslárva, a kárpáti kék meztelencsiga vagy a titokzatos hószúnyog, melyet tudósok még csak most kezdenek megismerni.

Szinte intim pillanatokat is átélhetünk a gyepi békákkal párzáskor, vagy a foltos szalamandrával, aki eleven utódot fial, láthatjuk a megújuló élet születését, a körforgást. A film legtöbbször visszatérő, ezért főszereplőnek nevezhető, kedves alakja a vízirigó, a világ egyetlen olyan énekesmadara, aki rohanó hegyi patakokban alámerülve búvárkodik; az ő életéből, családalapításából és fiókaneveléséből is érdekes részleteket leshetünk meg. Láthatjuk azt is, amikor a frissen kirepült fióka kipróbálja örökölt búvártudományát, és felfedezi a víz alatti világot.
https://green.hu/cikkek/hegyizene-termeszetfilm-erdelyi-szigethegyseg/

Trailer 1)
https://www.youtube.com/watch?v=TcJUQ_ZPNTI

Trailer 2)
https://www.youtube.com/watch?v=9KjvJCa5FlY

Válasz