A Bakonyban táboroztak nemrégiben a 2001 óta működő Fényecset természetfotós klub tagjai.

Egy kis történelem

A Fényecset fotóklub kezdetei 2000-re nyúlnak vissza. „A Marczibányi téren volt egy önálló kiállításom, és ennek kapcsán beszélt rá a szabadidőközpont munkatársa, Sós Mari, hogy oktassam a természetfotózást” – mesél a gyökerekről Zsila Sándor, a klub vezetője. „Először nem vettem komolyan. Miért kellene oktatnom, hiszen nekem sose volt ilyen képesítésem?

Nem baj, válaszolta Mari, sok mindent oktatnak emberek, amihez értenek, amiben jók, miért ne tudnám én is, hiszen ebben jó vagyok. Utána Mari meg is hirdette a fotósulit a Marcibányi téren, és legnagyobb megdöbbenésemre ötven ember jött el a meghirdetett eseményre, 2000 őszén.” Az első évfolyam 2001-ben végzett, és akkor alakult a Fényecset fotóklub - a tagok ugyanis nem akartak szétszéledni. „Abba az évfolyamba járt Fodor Laci, a következőbe pedig Emese, és ez a két fiatal szépen lassan becserkelte egymást, összeházasodtak, és már van egy nyolc hónapos gyerekük. Van már tehát egy Fényecset gyermek is, akinek nyilván örökös Fényecset tagsága lesz rövidesen” – számol be a nem várt fejleményekről Zsila Sándor.


Zsila Sándor orchideákat fényképez

A klub egy, a fekete-fehér filmelőhívásnál használatos fotográfiai eszközről, a fényecsetről kapta a nevét. Ez ceruzaelemből és kis lámpácskából állt, és mindenki saját magának gyártotta. A szemorvosok vizsgálóberendezésére hasonlított, de annál azért kicsit furfangosabb eszköz volt: lehetett állítatni, hogy lágy, vagy hegyes ívűen világítson. „Szerintem ez egy szép szó, passzol a klub arculatához. Fénnyel fényképezünk, az ecset egy kicsit a művészetre utal, kicsit a festészetre. Mi fénnyel festünk” – mondja a klubvezető.

Hús-vér és virtuális találkozók

A csapat havonta kétszer találkozik, ebből az egyik fizikai találkozás, a másik internetes. A budapesti Természettudományi Múzeumban rendezett összejöveteleken vendég előadók szoktak szerepelni: más természetfotós klubok tagjai, neves, gyakorlott természetfotósok, vagy olyanok, akik a fotográfiában valami érdekeset csináltak. Szerepelt itt például Szendrő Szabolcs, aki hegymászó és egyébként fényképez is, de vendégeskedett itt már sportriporter is, aki az olimpián fotózott.

Szendrő Szabolcs a klubnapon

Egy hónapban egyszer, a múzeumi klubnaphoz képest két héttel később az interneten találkoznak a tagok. „Ezt azért találtuk ki, mert néhány tagunk nem tud mindig bejönni az előadásokra, mert messze lakik, vagy gyereke van – nekik próbáltunk ezzel segíteni. Emellett olyan vendéget is lehetőségünk van így meghívni, aki messze lakik Budapesttől” – magyarázza Zsila Sándor. Ilyenkor tehát mindenki otthon ül a monitor előtt, még az előadó is.

Legutóbb például Daróczi Csaba neves természetfotós a soltvadkerti otthonából tartotta az előadást, a hallgatóság pedig Budapestről, vagy vidékről csatlakozott be. Előfordul, hogy külföldről – New Yorkból, Londonból, Brüsszelből, Hollandiából - is bekapcsolódik valaki. A résztvevők feltehetnek kérdéseket, chatelhetnek (azaz azonnali üzeneteket válthatnak). Általában két moderátor van, akik tolmácsolják a kérdéseket.

Közös fotózás

A klub terepi programokat is szokott szervezni - legutóbb a bakonyi Döbröntére látogattak el a fotósok egy hétvégére, május 7. és 9. között. Itt szintén Sós Mari látta őket vendégül, a BAB Egyesület vendégházában. A mintegy tízfős társaság főként a környéken előforduló orchideákat: piros madársisakokat, vitézkosborokat és pókbangókat fényképezte, de jó téma volt az árvalányhaj és a repceföld is. A közeli mocsárvidéken zergeboglárt örökítettek meg néhányan. Hangulatos helyszín volt a falu tőszomszédságában, egy dombtetőn található várrom is, a körülötte legelésző birkanyájjal együtt.

Az egyik legnépszerűbb fotótéma a fokozottan védett pókbangó volt

Egy ilyen közös táborozás mutatja meg, hogy a fotózás mennyire „technikai sport”: sok szó esik az általában több százezer forint értékű felszerelésről, és előjön az örök Nikon-Canon ellentét is aszerint, hogy kinek milyen márkájú gépe van. Persze a mesterségbeli tudás megosztásának is fontos szerepe van: meg lehet beszélni, hogy egy adott témát milyen beállításokkal érdemes fotózni.

Zsila Sándor szeretné, „hogy ilyen jellegű együtt-fotózásokból több legyen egy évben, hogy jobban megismerjük egymást. A tagok közötti szorosabb kapcsolat, ismeretség fontos, hiszen a Fényecset úgy áll össze, hogy minden évben bekapcsolódnak új tagok. Persze lemorzsolódás is van, de mindig jönnek új emberek, és aki ezt a műfajt szereti, és szeret aktívan fényképezni, az marad, és gyakorolja a műfajt. Egymás megismeréshez kellenek az együtt-fotózások.”

Fotós a repceföldön

Fényecset Természetfotós Napok (FTN)

„Volt egy olyan álmom, hogy a természetfotós csapatokat, egyesületeket össze kellene hozni egyszer egy hétvégére, hogy bemutatkozzanak, vetítsenek a dolgaikból. Ez meg is valósult, először 2004-ben. Azt hiszem, addig még nem volt hasonló esemény Magyarországon. A Marczibányi téren tartottuk a rendezvényt, és nagyon jól sikerült” – lelkendezik Zsila Sándor. 2006-ban és 2009-ben is voltak természetfotós napok, bár közben egy másik klub, a naturArt is szervezett hasonló eseményt. Az még bizonytalan, hogy a közeljövőben lesz-e folytatása a sorozatnak, mivel sok energiába kerül a szervezés.

A Fényecset tagsága évente, vagy kétévente szokott kiállítással jelentkezni. Ezek általában tematikusak, és a klub igyekszik valami köré csoportosítani a tagság képeit. A korábbi jég és gomba téma után a legutolsó kiállítás a „Fák, tájak, erdők” címet viselte; itt lehet megnézni a képeit!

A klub vezetője szerint ez a nyolcvan képből álló kiállítás volt eddig a legszebb.

Bajomi Bálint, greenfo.hu