Ázsiáról és a végtelenségről

Kicsit meghajtom a fejem és a keletiek mosolyával megköszönöm ezt a könyvélményt Sári Lászlónak.

Ha nem ismerünk valakit vagy valamit, nem is tudjuk szeretni. Ismerkedem tehát ezzel a heggyel a könyv lapjain keresztül, egyre mélyebbre és magasabbra hatolva. Emberi tisztelettel a világ teteje felé. A tibetielógus, az író szemén és szívén át, akit ismerek már a rádióból. Keleti bölcsességeket, ősi koanokat, szutrákat olvasott a hangszóróba szép, nyugodt hangján.

A Himalája élővé válik, lélegezni kezd, törvényei vannak. Egy istenség, akit csak alázattal lehet faggatni hogyléte felől. A buddhizmus ősi meséin át ismerhetem meg a kolostorok történetét. Mindenhol az ősök, a szellemi vezetők, a királyok iránti mély tisztelet emlékei élnek.

Még a múlt század hetvenes éveiben is a tibeti lakosság egyharmada élt kolostorokban. Ennek pedig egy nagyon egyszerű magyarázata a természettel együttélés törvénye. A völgyekben meghúzódó apró falvak vékony rétegű termőföldjei nem tudnak több embert eltartani, ezért majdnem minden családból egy két fiú a kolostorokban kötött ki, ahol jó, vallásos nevelést kapott. Életét a szellem felé fordíthatta, tanulással, tudományokkal, a vallással foglalkozhatott. Két haszna is volt ebből a közösségnek.

Nem volt dologtalan kéz és szellem, aki tunyasággal, helyét nem találva lődörgővé válik. A tibeti irodalom, könyvek óriási szellemi értékének nagyobbítása a szerzetesek feladata. Mily csodás egységben és egyszerűségben tudnak a természettel együtt élni. Tudva, hogy amit kizsákmányolunk, az megbosszulja később e cselekedetet. A nap felkeltét és nyugtát ősi zene köszönti.

A kolostorok körül sztúpák épültek, amik ősi sírhelyek, a zarándokok, a buddhisták körbe- körbejárva imádkoznak, csengetnek, imamalmot forgatnak, hogy elszálljon kérésük az istenségekhez. A tibeti kereskedők nem kínáljgatják erőszakkal ajándéktárgyaikat, hanem szeretve, mosolyogva forgatják kezükben őket, mintha mindegy is volna, hogy megjön e a vevő. Mindig akad, s a nyugalom e népe mosollyal köt üzletet is. Nem értik a nyugati világ sietségét, hisz tudják, nincs hová sietni, s nem is cserélnének velünk.

A Himalájának két arca van és ezerszínű fénye, bölcs tudása, nyugodt népe, óriási szellemi kincse. Az India felé néző déli oldal a baratságos, szépséges arca. Kincseket rejtő, jó klímájú, gyümölcsöket,gabonát, kolostorokat, virágzó völgyeket rejtő. Kína felé, az északi oldala holdbéli táj. Nem terem növény csak sziklaóriás, port kavar az erős szél, hófödte hegyei megközelíthetetlennek tűnnek.

Sokáig eszébe sem jutott senkinek a hódítás. A tibetiek nem is másznak céltalanul hegyet, hisz nincs ott semmi dolguk. Nem tűznek ki zászlókat a csúcsokra, hirdetve önmaguk. Eszükbe sem jut. A nyugati civilizáció lefejezett egy hegyet, hogy helikopter leszállót építsen rá. Erőszakkal csonkított meg egy istenséget, egy hatalmat. Gőgösen tarolt. Odáig is elér az erőszakos pénz hatalma.

Mi marad meg az ottani kultúrából száz év múlva? Ma még zarándokok, nyugati buddhisták járják körül a templomokat, megállva lélegzetük ennyi szépség és szentség láttán. Turisták tízezrei keresik fel, nyugalmat kutatva, titkokat hajszolva. Ma még a hegy az erősebb...és tudom, mindig is az marad, míg világ a világ. Kicsit meghajtom a fejem és a keletiek mosolyával megköszönöm ezt a könyvélményt Sári Lászlónak.

- a képekre kattintva nagyobbak

(forrás: agyesagy.virtus.hu)