Az ökológiai lábnyom fogalma, hogy erőforrásmenedzselésben és társadalom-tervezésben az aktuális technológiai fejlettség mellett egy emberi társadalomnak milyen mennyiségű földre és vízre van szüksége önmaga fenntartásához és a megtermelt hulladék elnyeléséhez. A kifejezés William Rees és Mathis Wackernagel kanadai ökológusoktól származik. Ez az érték kiszámítható egyes emberekre, csoportokra, régiókra, országokra vagy vállalkozásokra is. használt érték, ami kifejezi, hogy adott

Magyarul az ökológiai lábnyom területegységekben becsli, hogy életmódunk mekkora terhet jelent a Föld számára. Megadja, hogy mekkora területre van szükség az egyes emberek élelmiszer, papír, faanyag és energiaszükségletének megtermeléséhez, illetve az eközben kibocsátott szennyező anyagok közömbösítéséhez.

2006 szeptember 25-én volt a „Túllövés napja”, vagyis az a nap, amikor az emberiség éves fogyasztása már túllépi a Föld biológiai eltartóképességét. Az emberiség jelenlegi életszínvonalának fenntartásához 1,4 Föld erőforrásaira lenne szükség. Vagyis kevesebb, mint 10 hónap alatt elfogyasztjuk mindazokat a javakat, amiket bolygónk képes megtermelni és megújítani. Olyanok vagyunk, mint az a háztartás, ami októberre elkölti egész éves jövedelmét, és a maradék két hónapra kénytelen hitelt felvenni. A baj csak az, hogy egy idő után nem marad, aki kölcsönadna. Ismerős a dolog?

Komolyra fordítva a szót: hogyan lehet ezt kiszámítani? Az egyszerű válasz az, hogy rengeteg statisztikai adat alapján. A Global Footprint Network minden évben összegyűjti azokat az adatokat, amelyekből összeáll minden ország „ökológiai lábnyoma”. Az ökológiai lábnyom egy adott ország hasznos mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdálkodási területének arányát veti össze az ország fogyasztásával. Így ki lehet számolni, hogy az országnak mennyi ökológiai erőforrásra van szüksége ahhoz, hogy megtermelje az általa felhasznált javakat és elhelyezze a hulladékát. (Egy ország ökológiai lábnyoma mintegy ötezer statisztikai adatot foglal össze.)

A különböző országok ökológiai lábnyomát összeadva megkapjuk, hogy mennyivel lépi túl az emberiség azt a határt, amin túl a fejlődés már nem fenntartható. Az alábbi térkép az emberiség ökológiai lábnyomát mutatja 1961-ben:

A térképen minél sötétebb zöld egy ország, annál kisebb az ökológiai lábnyoma. A legsötétebb országok — mint például Kanada, Ausztrália, vagy Finnország — ökológiai kapacitása ekkor még másfélszerese volt annak, amit ezek az országok felhasználtak. (Az Egyesült Államok ekkor még kevesebb, mint 50 százalékkal lépte túl ezt a határt.) Azok az országok, amelyeknek nem zöld a színe, már fél évszázada is túllépték biológiai eltartóképességüket — minél sötétebb színű egy ország, annál inkább fenntarthatatlan. India például ekkor még kevesebb, mint 50 százalékkal lépte túl ökológiai korlátait. A legtöbb európai ország azonban már ekkor is ennél sokkal nagyobb mértékben túl volt a fenntarthatóságon.

2005-re a térképen sokkal kevesebb lett a zöld szín:

Ökológiai fenntarthatóságát 50-100 százalékkal túllépi például az Egyesült Államok; 100-150%-al Mexikó, Kína, vagy India; több, mint 150%-al Egyiptom, Spanyolország, Nagy-Britannia vagy Japán. Ausztrália és Kanada még mindig fenntartható — bár ezt inkább alacsony népességszámuknak, mint az előrelátó gazdálkodásnak köszönhetik.

Ha az összes országot nézzük, kiderül, hogy az emberiség valamikor az 1980-as évek közepén kezdett tovább nyújtózni, mint ameddig a takarója ér:

Mit jelent az, hogy egy ország túllépi ökológiai lehetőségeit? A „deficit” olyan környezeti ártalmakban jelentkezik, mint vízhiány, talajerózió, elsivatagosodás, a mezőgazdasági termelékenység stagnálása vagy visszaesése, a fajpusztulás, a halászat összeomlása, a talajvízszint csökkenése, a legelők kimerülése és a klímaváltozás. Ezek az adatok mind-mind szerepelnek a számításokban.

Hogyan néz ki Magyarország ökológiai lábnyoma? Az alábbi ábrán a zöld vonal Magyarország ökológiai kapacitását mutatja. Az ökokapacitás ingadozása a mezőgazdasági technológiáknak (mint például a műtrágya-használat vagy az öntözés), a helyi ökológiai rendszerek megóvásának és az időjárásnak tulajdoníthatók.

A piros vonal az egy személyre eső átlagos erőforrás-felhasználást mutatja. Az y-tengely a világ egy hektárra eső átlagos termelékenységét jelzi. Magyarország ezek szerint már 1961-ben is sokkal többet fogyasztott, mint amit az ország ökológiai rendszere lehetővé tett volna.

Nem mellesleg: álljunk meg egy pillanatra ennél az ábránál! Szembetűnő, hogy a fenntarthatóság és a fogyasztás közötti szakadék az 1980-as években, illetve az utóbbi néhány évben volt a legnagyobb. Ezeket az időszakokat egyben fenntarthatatlan társadalmi és gazdasági folyamatok is jellemezték. Ökológia és politika ugyanis nem válik el egymástól: az ökológiai válság előbb-utóbb politikai, társadalmi és gazdasági válsággá válik. Az összefüggés talán megdöbbentő: ha összevetjük azoknak az országoknak az ökológiai helyzetét, ahol az elmúlt évtizedekben társadalmi válságok, háborúk voltak, azt látjuk, hogy az ökológiai és a politikai válságok együtt jelennek meg. (Ma már például kevesen vitatják, hogy a ruandai népirtásnak legalább részben ökológiai okai voltak.)

Ha más nem, legalább ez el kellene, hogy gondolkoztassa a szkeptikusokat. Persze az olyan kezdeményezések, mint a „túllövés napja” vagy a személyes ökológiai lábnyom-számláló elsősorban a médiának és a nagyközönségnek szólnak. Céljuk a figyelemfelkeltés. Elárulok azonban egy titkot: az ökológiai lábnyom elsősorban politikusoknak lett kidolgozva. Mint ahogy azt Mathis Wackernagel, a Global Footprint Network igazgatója a héten nálunk tartott előadásában elmondta, a fő cél nem a nagyközönség, hanem a döntéshozók megnyerése. Az a fontos, hogy ők megtanuljanak GDP-növekedés helyett ökológiai lábnyomban gondolkozni: hogy olyan politikákat részesítsenek előnyben, ami országukat nem az ökológiai lehetőségek ellenében, hanem azokkal összhangban állítja növekedési pályára.

Ebből a szempontból az ökológiai lábnyom fogadtatása vegyes. Vannak olyan országok, ahol a gazdasági programok ökológiai hatásait már figyelembe veszik. Ezek közé tartozik Svájc, Japán, az Egyesült Arab Emírségek, Belgium, Ecuador és Franciaország. Máshol a kezdeményezés süket fülekre talál. Peru elnöke például egy előadás után azon méltatlankodott, hogy ezek szerint nekik nincs joguk fejlődni — úgy tűnik, nem értette, hogy fejlődni csak egy ország lehetőségeinek keretein belül lehet. (És mielőtt megmosolyognánk: a fenti ábra illusztrálja, hogy ezt mi sem értjük még).

Az előadásból az is kiderült, hogy az ökológiai lábnyomot hasonló elutasítással fogadja az Egyesült Államok kormányzata — kivéve a hadsereget, ahol nagyon komolyan veszik. Nem nehéz kitalálni, hogy miért.

És megint nem mellesleg: ökológiai lábnyomot nemcsak egy országra, hanem egy régióra vagy városra lebontva is lehet számolni. Képzeljük például el, hogy Budapest vezetése egy metróépítés, útfelújítás vagy szennyvíztisztító telepítése során nemcsak azt veszi figyelembe, hogy mi mennyibe kerül, hanem hogy egy-egy beruházás mennyire terheli meg a főváros és régiója ökológiai rendszerét. De ezen morfondírozni már messzire vezetne…

Ökológiai lábnyom analízis

Az analízis figyelembe veszi az egyes csoportok – mint egy család vagy város – energia-, étel-, víz-, építőanyag- és más fogyasztását, hogy megbecsülje az eltartásukhoz szükséges termelőképes földterület mennyiségét. A relatív fogyasztás meghatározásával az embereket az erőforrásaik gazdaságosabb felhasználására és a fogyasztói társadalomban bevett szokásaik megváltoztatására igyekszik rábírni. Az ökológiai lábnyomok adatait gyakran használják érvként a jelenlegi életmód fenntarthatóságáról szóló vitákban.

Kritika

Az ökológiai lábnyom-elemzéseket több szempontból is bírálták, többek között azért, hogy nem veszi számításba a többszörös célra használt területeket, vagy hogy a becslések nagy része az északi életstílus alapján készült és nem vonatkoztatható mindenkire. Ezenkívül a modell egyéb hibái közé tartozik az is, hogy képtelen az egy háztartásban élők külön fogyasztóként való kezelésére (például egy tízgyerekes nagy házban élő családnak könnyen lehet kisebb lábnyoma, mint egy kisebb házban élő egyedülálló fogyasztónak.)

Hogy kiküszöböljék a fenti hibákat, az ökológiai lábnyom-modelleket folyamatosan finomítják. Még így is az elemzések inkább tekintendőek jelzésértékűnek, mint a fenntarthatóság pontos mérőszámának. Az ökológiai lábnyom elsődleges célja emiatt leginkább az erőforrástakarékosság tudatosítása és a figyelem felkeltése az iparosodott országokban.

Egy átlagos magyar állampolgár ellátásához 2003-ban 3,5 hektárnyi földterületre volt szükség, kétszer annyira, mint amennyi a Föld biológiai kapacitásának egyenlő elosztása esetén jutna. Ha az egész Föld lakossága úgy élne, mint a magyar lakosság, két földgolyóra lenne szükség az emberiség kiszolgálásához.

Magyarországon az egy főre eső biológiai kapacitás csak 2 hektár, azaz fejenként másfél hektárral több területet veszünk igénybe, mint amennyit az ország területe lehetővé tenne. Egyszóval elmondhatjuk, hogy bizony nagylábon élünk.

Habár az elmúlt 30 év során az ország lakosainak ökológiai lábnyoma 5%-al csökkent (javult), míg az ország biológiai kapacitása 22%-al csökkent, azaz romlott. Tehát csökkent a terhelésünk, ugyanakkor jóval nagyobb arányban csökkent az ország eltartóképessége.

Mit jelent az ökológiai lábnyom?

Az ökológiai lábnyom fogalmát egy kanadai ökológus, William Rees alkotta meg a hetvenes években, majd a ’90-es évek első felében Mathis Wackernagel-el közösen fejlesztette tovább A fogalom egy hektárban megadott értéket takar, melynek számítása során számba veszik egy adott embercsoport tevékenysége során felhasznált, illetve leadott energiát és anyagokat. A számítást elvégezve arra derül fény, hogy hány hektár föld és vízfelületre van szükség az adott folyamatok fenntartásához.

Bármely régió gazdaságának – például a Föld egészének, vagy egy-egy országnak - kiszámítható az ökológiai lábnyoma, ezen túlmenően egyének, vállalatok, vagy akár nagy sportesemények környezeti hatását is fel lehet térképezni a módszerrel. A kereskedelemnek köszönhetően az emberek a Föld számos különböző területéről származó javakat és szolgáltatásokat fogyasztanak, a lábnyomuk tehát ezen területek összessége, függetlenül a konkrét földrajzi elhelyezkedéstől.

Az ökológiai lábnyomhoz kapcsolódik a biológiai kapacitás fogalma, ami azt takarja, hogy hány hektár biológiailag produktív terület – szántóföld, legelő, erdő és halászterület - áll rendelkezésre a Földön, vagy az adott országban, térségben.

Hogyan számítják az ökológiai lábnyomot?

Egy ország ökológiai lábnyomát a népességének mérete, egy átlagos lakójának fogyasztása, illetve a fogyasztott javak és szolgáltatások előállításának erőforrás-igénye határozza meg. Az emberi szükségeteket a következő kategóriákba sorolják be: élelmiszer, lakás, közlekedés és szállítás, fogyasztási javak, illetve szolgáltatások. Minden szükségletre megnézik, hogy a különböző típusú területekből hány hektárra van szükség a kielégítéséhez.

A következő terület-típusokat különböztetik meg:

beépített földfelszín, amelyet az infrastruktúra foglal el (utak, házak, vízierőművek stb.).

Túllövés

A hagyományos felfogás szerint a környezet, illetve az emberi társadalom és gazdaság ugyan kapcsolatban van egymással, de egymás mellett létező két rendszert alkot. Az ökológiai lábnyom-számítások, és egy új tudományos irányzat, az ökológiai közgazdaságtan alaptétele szerint viszont az emberi tevékenységek összessége a földi környezet egy alrendszerét képezi. Ebből következik, hogy a gazdaság méretét nem lehet a végtelenségig növelni, mert előbb-utóbb a növekedés a környezet korlátaiba ütközik.

Az emberiség létszámának növekedésével az egy főre jutó produktív földterület a század eleji öt hektárról 2003-ra 1,8 hektárra csökkent. Az egy emberre jutó átlagos ökológiai lábnyom viszont 2,2 hektárra növekedett, ami 0,4 hektárral meghaladta a rendelkezésre álló tényleges földterületet.
Az 1980-as évek vége óta egyfajta „túllövést” produkál az emberiség, mivel nagyobb az ökológiai lábnyoma, mint a Föld biológiai kapacitása. 2003-ban már 25% volt ez a különbség.

Tehát olyan ütemben használjuk a természet erőforrásait, amivel a természet regenerálódó képessége nem képes lépést tartani, így most már a természet által felhalmozott tőkét éljük fel. A természetre nehezedő növekvő nyomás az élőhelyek pusztulásához, leromlásához vezet, és a biológiai sokféleség vissza nem fordítható pusztítását eredményezi. Mindez az élőlények sokaságának és magának az emberiségnek a jövőjét, jólétét egyaránt veszélyezteti.

A növekvő ökológiai lábnyom különböző komponensei eltérő mértékben változnak. Leggyorsabban a fosszilis tüzelőanyagok szén-dioxid kibocsátása növekszik: 1961 és 2003 között több, mint kilencszeresére nőtt az értéke.

120-szoros különbség a leggazdagabbak és a legszegényebbek között

2003-ban a Föld országai közül az Egyesült Arab Emírségekben volt a legnagyobb, majdnem 12 ha az egy lakosra jutó ökológiai lábnyom. Ha mindenki úgy élne, mint ezen ország lakói, több mint 5 Földre lenne szükség a fogyasztásuk biztosítására.

Az „élbolyban” az Amerikai Egyesült Államok következik 9,6 hektárral, nyomában harmadikként Finnországot találjuk (7,6 ha). A három legkisebb lábnyomú ország Banglades (0,5 ha), Szomália (0,4 ha) és Afganisztán (0,1 ha).

A legkisebb és legnagyobb lábnyomú országok között majdnem 120-szoros különbség van!
Azt, hogy a gazdagok jóval többet fogyasztanak és szennyeznek, mint a szegények, jól mutatja, hogy a nagy jövedelmű országok egy-egy lakosának lábnyoma átlagosan nyolcszor akkora, mint a kis jövedelműeké.

A különbség növekvő tendenciát mutat: míg a gazdag országok lakosainak lábnyoma 1961 és 2003 között több, mint kétszeresére nőtt, addig a szegényeké csak kismértékben növekedett. A legnagyobb különbséget a szegények és gazdagok energia-lábnyoma mutatja. Ennek egyik oka, hogy az ember csak véges mennyiségű élelmiszert tud elfogyasztani, az energiafogyasztást viszont főként a fogyasztó fizetőképessége limitálja.

Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, 2050-ben az emberiség kétszer akkora ütemben fogja fogyasztani a Föld erőforrásait, mint ahogy azok újratermelődnek. Ez a túllövés nem csak a biológiai sokféleséget veszélyezteti, hanem károsítja az ökológiai rendszereket, és ezáltal azon funkciók is csorbát szenvednek, amelyek erőforrásokat és szolgáltatásokat biztosítanak az emberiségnek.

A lábnyom-számításokat a 2003-ban alakult, amerikai központú Globális Lábnyom Hálózat (Global Footprint Network) végzi. 152 ország adatait dolgozták föl, 1961-től a jelenig. Egy nemzetközi hálózatot építettek ki, melyben öt kontinensen 75 partnerszervezettel dolgoznak közösen.

Európa ökológiai lábnyoma 70 százalékkal nőtt
A földterület-használat, a szén-dioxid kibocsátás és a fogyasztás terén az európaiak jóval a megengedhető szint fölött élnek – állítja a WWF-Ausztria, egy az EU 25 tagállamának természeti erőforrás felhasználását vizsgáló tanulmányában.

Összességében az EU területén élők 2,2-szer több természeti erőforrást használnak fel, mint ami a terület biológiai kapacitását tekintve rendelkezésükre áll. Nyugati szomszédunk, Ausztria az uniós tagállamok között a középmezőnyben foglal helyet. Ennek ellenére az egy főre jutó nyersanyag felhasználása több mint a világátlag kétszerese. Az ökológiai lábnyoma pedig 2,8-szorosa a saját biológiai kapacitásának.

A WWF vizsgálat a nemzetközileg ismert, úgynevezett „ökológiai lábnyom” módszeren alapult. A módszer lényege, hogy a felhasznált természeti forrásokat terület alapra számolják át. Vagyis az élelmiszer és fa alapanyag-termeléshez szükséges földterületet épp úgy figyelembe veszik, mint a városok, utak és egyéb infrastruktúra által használt területeket.

A végeredmény: az EU tagállamok területén a világ népességének csak 7 százaléka él, ezzel szemben a világ nyersanyag felhasználásának 17 százalékát adja. Az európaiak ökológiai lábnyoma 1961 óta mintegy 70 százalékkal nőtt.

Ausztriában az egy főre jutó átlagos ökológiai lábnyom 4,6 hektár, szemben a 2,2 hektáros világátlaggal, ami igen erős szórást mutat a fejlett és a harmadik világbeli fejlődő országok között. „Ha a világon mindenki az ausztriaihoz hasonló ökológiai lábnyommal rendelkezne, három bolygóra lenne szükségünk. Európa bőven a feltételek fölött él, sürgősen változtatnunk kell a nyersanyagpazarló életmódunkon” – mondta Herbert Schaupp, a WWF – Ausztria szakértője.

A természetvédelmi szervezet szorgalmazza, hogy Ausztria jelenlegi EU-elnöksége idején fokozottan vegyék figyelembe a fenti tényeket, többek között az EU új Fenntartható Stratégiájáról szóló tárgyalásokon, melynek lezárására várhatóan 2006 júniusában kerül sor.